honvédelem
  • 2021. október 7. 19:51
    „Erős hadsereg, erős ország!” – írta Orbán Viktor a közösségi portálján közzétett videójához a napokban. A Magyar Honvédség erejének kiemelten fontos része a tartalékos állomány. A hazaszerető férfiak bármikor készek az ország fegyveres védelmére, és az ellencsapásra.
    Címkék:
  • 2021. szeptember 25. 15:08
    A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Nagykovácsiban.
  • 2021. június 29. 19:02
    A magyar nemzet önvédelmi érdeke megelőzi az Észak-Atlanti Katonai Szövetség, a NATO érdekeit – rögzítette a sorrendet Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
  • 2021. június 22. 10:14
    „Ez olyan bizalom, amelyet mindenképpen meg kellett szolgálnom és megtiszteltetés, hogy első női katonaként rám gondoltak az elöljáróim. Ugyanakkor ez motiváló lehet a Magyar Honvédségnél szolgáló női katonák részére is” – emlékeztetett Szabóné Szabó Andrea alezredes.
    Címkék:
  • 2021. április 27. 11:03
    Magyarország és Európa biztonságát idén és a jövőben is legfőképp a tömeges illegális migráció veszélyezteti. A meglévő trendek alapján erősödő migrációs nyomással, valamint a hozzá kapcsolódó terrorizmussal, közbiztonsági és – most a koronavírus-járvány idején – közegészségügyi kihívással kell megbirkóznunk még hosszú ideig.
  • 2021. április 20. 13:45
    Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a "Black Swan – Fekete Hattyú – 2021" gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a "kezdeti műveleti képességet".
    Címkék:
  • 2021. március 20. 12:10
    Címkék:
  • 2021. február 16. 15:16
    Beszélgetés dr. Böröndi Gábor altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettesével.
    Címkék:
  • 2020. december 18. 15:28
    Megérkezett négy új Zlin repülő, ezzel teljessé vált a magyar honvédség Zlin kiképző-, futár- és felderítőrepülőgép-flottája, és megérkezett az ugyancsak a haderőfejlesztési program részeként vásárolt Airbus H-145 helikopterek többsége is - jelentette be a Magyar Honvédség légierőszemlélője a szolnoki helikopterbázison tartott pénteki sajtóeseményen.
    Címkék:
  • 2020. december 1. 16:21
    A Közös Akarat feladat nyolcadik váltásának tagjai a napokban – a járványügyi veszélyhelyzet előírásait betartva – megismerkedtek a határvédelmi feladatrendszer minden szükséges elemével.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó