Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!
1600 település csatlakozott
Szent Mihály-napi rendezvények Magyarország 1600 településén, a közmédia pedig egész napos műsorfolyammal készült. Csaknem 50 helyszínről tudósítottuk a nézőket és a hallgatókat az m1-en, a Duna World-ön, a Kossuth és a Petőfi Rádióban.
2014. szeptember 28. 10:33

Már reggel kilenc órától szinte egymást érték a programok országszerte, az "Itthon vagy, Magyarország, szeretlek!"-napon. A hagyományőrző rendezvényhez idén több mint 1600 település csatlakozott, ezek közül csaknem 50-ről a közmédia is élőben jelentkezett.

Sopronban a Deák téri Általános Iskola tanulói, egy helyi dalszerző kíséretével kórusban adták elő a Kapuvár című megzenésített verset - ők így csatlakoztak a programhoz. A hűség városaként is ismert település, kulturális értékeinek köszönhetően tavaly a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült. T. Horváth József soproni dalszerző elmondta, a Télkergető című CD-n, amely Sarkadi Sándor soproni költő verses kötete megzenésítése volt, 2200 gyerek énekelt együtt Sopron főterén.

Zenés programmal készültek Szolnokon, a hortobágyi madárkórházban egyebek mellett sólymász-bemutató volt, Salgótarjánban pedig az óvodások szeretet - morzsákat hintettek el a város főterén, vagyis egy-egy papírszívet adtak az ott összegyűlt közönségnek.

Az "Itthon vagy!"-nap ötletgazdája azt mondta: az egész programsorozat lényege, hogy tovább örökítsük hagyományainkat. Rákay Philip úgy fogalmazott: Folyamatosan hal ki egy generáció, amelyik hordoz valamit, visz és hoz magával valamit a múltból, hogyha ezt nem adjuk át, majd nem adjuk tovább, hozzátéve saját dolgainkat a 21. században, akkor egyszerűen kihal valami”. Emellett azt is el szeretnék érni, hogy minél több, külföldön élő magyar érezze Magyarországot is a hazájának – tette hozzá a programsorozat ötletgazdája.

Tim Howard az amerikai futball-válogatott és a Everton kapusa félig magyar származású, és máig kötődik a gyökereihez. Édesanyja ugyanis Miskolcon született, majd 1956-ban disszidált, azóta pedig az Egyesült Államokban él. Utoljára több mint negyven éve járt Magyarországon.

Kurucz Éva kormányszóvivő a műsor vendégeként arról beszélt, hogy a programsorozatot a közösségépítő ereje miatt karolta fel a kormány. Elmondta, a kormány minden pályázó települést támogatott, forrást nyújtott az események megrendezéséhez.

Az "Itthon vagy, Magyarország szeretlek!" - napról minden második magyar település megemlékezett. 

hirado.hu - Duna Híradó
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az erkölcsi hontalanok rátámadnak népükre
    Amit az erkölcsi hontalanok az „árnyékkormányfővel” az élen művelnek Brüsszelben annak érdekében, hogy a Magyarországot jogosan megillető ezermilliárd forintokat ne fizessen meg az Európai Unió, az a nihilisták végső kétségbeesése – fogalmaz dr. Somogyi János.
  • Oroszország egyik legpusztítóbb fegyvere
    A 9K515 Tornádó-Sz rakéta-sorozatvető ereje állítólag az atombombáéval vetekszik. Az orosz rakétacsapások főleg a vízellátó és áramszolgáltató rendszereket veszik célba.
  • Elfogadták a magyar helyreállítási tervet
    Jelentős előrelépésként értékeli a területfejlesztési miniszter, hogy az Európai Bizottság (EB) másfél év után elfogadásra ajánlja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervet.
MTI Hírfelhasználó