Ötven éve nem tapasztalt árvízre kell számítani
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Ötszáz éves csúcson a Duna vízállása Passaunál. Pintér: két megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség.
2013. június 3. 12:12

Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

    A tárcavezető hozzátette, a jelenlegi információk szerint az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor.
Hangsúlyozta: a technikai és a humán erőforrás is rendelkezésre áll a védekezésre, emellett négyóránként tájékoztatást adnak az embereknek, de ha lényeges vízszintemelkedés lesz, akkor akár óránkénti tájékoztatást is adhatnak.


A későbbiekben várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe és a közlekedést is korlátozzák - vetítette előre a belügyminiszter. 

 

A Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál.

    A bajor-osztrák határon fekvő városnál - ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik - a dunai árhullám tovább emelkedik, az árvízi védekezést irányító válságstáb becslése szerint a vízállás a 12,50 métert is elérheti.

    A Duna vízszintje Passaunál már vasárnap este meghaladta az évszázad árvizeként számon tartott 2002-es katasztrófa idején mért 10,8 métert. A történelmi városrészt teljes egészében ellepte a víz, a negyedet lekapcsolták a villanyhálózatról, lakosságát kitelepítették. Az óváros körül 600 ember küzd az ár megfékezéséért, munkájukat a Bundeswehr, a német hadsereg 120 katonája segíti.

 

OKF: keddre derül ki, milyen vízállás várható Magyarországon

A legfrissebb hírek szerint a Duna hétfő éjfélkor rekordmagasságon, 12 métert is meghaladó vízszinttel tetőzik a németországi Passaunál, ezt követően lehet csak pontosabb előrejelzést adni a folyó magyarországi áradásáról - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő délben honlapján.

    A legutóbbi számítások szerint a Duna Budapestnél megközelíti, de nem éri majd az eddig mért legmagasabb, 860 centiméteres szintet. Az állami védvonalakon a vízügy, a folyó fővárosi szakaszán pedig a Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte a védekezéshez szükséges előkészületeket, erőket és eszközöket csoportosítottak át a legkritikusabb pontokra.


    Az OKF szakemberei a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak, akkor összesen ötmillió homokzsákot használtak fel a védekezés során.
A Duna áradása jelenleg Győr-Moson-Sopron megyét - ezen belül főként Mecsért és Dunaszentpált -, valamint a fővárost érinti leginkább, de már zajlanak az előkészületek Komárom-Esztergom, Pest, valamint Fejér, Tolna és Baranya megyében is. 

    A kormányszóvivő kiemelte: a védekezéshez szükséges összegek rendelkezésre állnak, bármilyen komoly probléma megoldását lehetővé teszi a költségvetés.

    Molnár Béla vízügyi főigazgató hangsúlyozta: ezer kilométeren, öt-hatezer ember bevonásával védekeznek az árvíz ellen. Várhatóan a Szigetközben, Komárom, Esztergom és Budapest környékén lesz a legsúlyosabb a helyzet - mondta.

A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató hétfőn Győrben, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott a védekezésben résztvevő szervek képviselőivel.

    A főigazgató közölte: a Győr-Moson-Sopron megyei védekezésben résztvevő szervek időarányosan minden feladatot teljesítettek, jelenleg mintegy négyszáz ember dolgozik a gátakon. Ha kell, ez a szám jelentősen emelkedhet, mert "a szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak". Számos helyen már dolgoznak a gátak megerősítésén, magasításán - fűzte hozzá.


    "Nyilvánvaló, hogy az árterületeket el fogja önteni a víz" - mondta kérdésre válaszolva Bakondi György, aki hozzátette: az ott élőknek távozniuk kell házukból, és egészen biztos az is, hogy a parti sportlétesítményeket sem tudják megvédeni a víztől. A szakemberek azzal számolnak, hogy a tetőzéskor minden szakaszon eléri vagy meghaladja majd a vízállás a harmadfokú készültség szintjét.


    Széles Sándor kormánymegbízott, a Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság elnöke arról beszélt, hogy a megyei és a helyi szervek felkészültek a rekordmagasságú árvíz kezelésére. A szakemberek még hétfőn áttekintik a helyi védekezési terveket, felmérnek minden olyan pontot, ahol további intézkedéseket tehet szükségessé az árvízi helyzet.


    Kérdésre válaszolva jelezte: akárcsak 2002-ben, a Mosoni-Dunán Hédervár, Mecsér és Dunaszentpál, az Öreg-Dunán Ásványráró, Szőgye és Gönyű térségében lehet a legkritikusabb a helyzet. A térségben 170 szolnoki vízügyi szakember is tevékenykedik majd, szükség esetén a honvédség ezer, továbbá a rendőrség és a polgári védelem háromszor ennyi embere is részt tud venni a védekezésben.


    Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a Szigetköznél pénteken, szombaton tetőzhet a folyó. Az ár az alsó-ausztriai Kienstocknál kedden tetőzik, ezután tudnak majd pontosabb hazai előrejelzést adni - tette hozzá.

 

Tarlós István főpolgármester hétfő reggel másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

    Azt írták, a meteorológiai állapotok a Duna vízgyűjtő területén a 2002-es évihez hasonlóak. Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott, és jelenleg is esik az eső a Duna bajorországi, svájci és osztrák vízgyűjtő területén. A jelentős csapadék okozta árhullám Budapest térségében 7 méternél magasabb vízállást fog eredményezni. A tetőzés a hét második felében várható, 800 centiméter körüli vízszinttel - tudatták, hozzátéve: a jelenlegi előrejelzések szerint a Vigadó téri vízmércén mért 860 centiméteres vízállás sem kizárt.


    Tarlós István főpolgármester összehívta az árvízi védekezésért felelős fővárosi vezetőket, melynek nyomán több intézkedésről döntött a közúti közlekedést, a tömegközlekedést, valamint a Fővárosi Csatornázási Zrt.-t érintően.


Az épülő Kossuth Lajos téri mélygarázs elárasztása miatt a közúti forgalom elől lezárták Pesten az id. Antall József rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között. Terelőútként alapvetően a Bajcsy-Zsilinszky utat és amíg járható, a budai alsó rakpartot javasolják - közölték.
Emellett várhatóan szerda hajnaltól - a vízszint emelkedésének függvényében - a budai és pesti alsó rakparti utak további szakaszait is lezárják. Az alsó rakpartok közúti zárását követően az autósoknak javasolják, hogy a közösségi közlekedést vegyék igénybe. Ennek érdekében járatsűrítéseket is terveznek.
A következő napokban, a vízszint emelkedésétől függően, az óbudai Királyok útját és a Római-part környékén további utakat is lezárhatnak.


A tömegközlekedést érintően a D13-as hajók szombat óta nem állnak meg Óbudai-sziget kikötőnél, hétfő óta pedig a D11-es és D12-es hajók nem kötnek ki a Szent Gellért tér kikötőben. A jelenlegi információk alapján a következő egy-két napban két kikötő kivételével mindenhol megállnak a D11-es és a D12-es hajók, ha azonban a víz elönti az alsó rakpartot a hajóközlekedést felfüggesztik. A későbbiekben így hajózási zárlatra is számítani kell - tették hozzá.
Ezen felül, ha a vízszint jelentősen megemelkedik, a 2-es, 19-es, 41-es villamosok és a H5-ös Hév vonalán is életbe léphetnek korlátozások.
A csatornázási művek hétfő estig, 7 méter 50 centiméteres vízszintig bezárja az összes zsilipet és árvízi kaput. A kedd déli előrejelzések alapján döntenek a további intézkedésekről.


Az esetleges - kisebb mértékű - evakuálások lehetőségéről Tarlós István tájékoztatta a katasztrófavédelmet.
A Főpolgármesteri Hivatal az árvízzel kapcsolatos összes információról tájékoztatást ad a Budapest Portálon (www.budapest.hu). A közlekedési változások a Budapest Portál mellett folyamatosan nyomon követhetők az áradás levonulásáig létrehozott bkk.hu/arviz oldalon és a BKK INFO oldalain (bkkinfo.hu) is - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. 

 

Korlátozzák a margitszigeti sportuszoda látogatását

A Duna magas vízállása és az Ausztria felől közeledő árhullám miatt hétfő délutántól határozatlan ideig a lakossági vendégek nem látogathatják a margitszigeti Hajós-Széchy Sportuszodát.

    A válogatott és egyesületi sportolók egyelőre a Széchy Tamás medencében megtarthatják edzéseiket, de ha a Duna vízszintje az előre jelzett ütemben emelkedik tovább, akkor a hét második felében az ő esetükben is szükség lehet az uszoda használatának korlátozására - közölte a Nemzeti Sportközpontok (NSK) hétfőn.


    Az NSK szakemberei már elvégezték az árvízhez kapcsolódó műszaki megelőző intézkedéseket.
    "A védekezést már megkezdtük, lezártuk a zsilipeket, de már most olyan magas a Duna, hogy a szennyvízelvezető-rendszer nem működik tökéletesen, emiatt nem engedhetjük be a nagyközönséget az uszodába" - mondta Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ vezetője.
Hozzátette: folyamatosan tartják a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel és figyelik az előrejelzéseket: ha valóban 800 centiméter felett tetőzik a Duna, akkor mindenképpen homokzsákokkal kell megvédeni a létesítményt.

 

Emelkedik a vízszint, vízügyi szakembereket irányítottak át Győr megyébe

A miskolci, a nyíregyházi, a pécsi és a szolnoki vízügyi igazgatóság is bekapcsolódott az árvíz elleni védekezésbe az Észak-Dunántúlon – olvasható a regionális igazgatóság hétfő délelőtti tájékoztatójában, amely a következő 24 órára jelentős vízszintemelkedéseket prognosztizál e térségre.

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének közleménye szerint az árvízzel veszélyeztetett településeken kirendelt vízügyi műszaki felelősök koordinálják az előkészítő és védekezési munkákat. Több helyszínen ideiglenes homokzsáktöltő-telepet alakítottak ki.


Reggelig a Duna több alpesi vízgyűjtő területén hullott jelentős mennyiségű csapadék, de hétfőn napokra megszűnik az esőzés. Június közepéig nem is kell újabb nagy esőzésekkel számolni a térségben - írták. Az előző 24 órában a bajorországi és felső-ausztriai vízgyűjtőkön sokfelé mértek 50-70 milliméter feletti, egy-két helyen 100 millimétert elérő értékeket.


A Győrhöz közeli Nagybajcs térségében hétfő reggel 5 órakor a vízállás 584 centiméter volt, kedd reggelre 650-670 centiméterre számítanak a szakemberek. Számításaik szerint Győrnél ugyanezen idő alatt 489-ről 550-570 centiméteres magasságig emelkedik a vízszint, tetőzéskor pedig a 830 centimétert is elérheti. A közlemény szerint a vízszint Esztergomnál a délelőtti órákban lépi át elsőfokú készültség küszöbét; ott és Komáromnál is harmadfokon tetőzhet a Duna.


A Rábán és a Répcén kisebb vízállás-emelkedés tapasztalható, de érdemi árhullám kialakulására nem számítanak, a Lajta teljes szakaszán kissé emelkedik a vízszint - derül ki a közleményből. 

mti
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó