Nyomoznak a MAl Zrt. újabb porvihara miatt
A Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, elrendelték a nyomozást a vörösiszap-kiporzás miatt. Illés Zoltán szerint felháborító, hogy a Veszprém Megyei Bíróság leállította a Mal Zrt.-re kiszabott 134 milliárd forintos bírság kifizetését.
2012. május 24. 08:48

„A Veszprémi Bányakapitányság korábban már határozatban követelte a IX-es és X-es kazetta lefedését, s amennyiben a cég nem tesz eleget a felszólításnak, a hivatal bírságot szabhat ki, a társaság költségére elvégezheti helyette a munkát, de végső esetben akár a gyár bezárására is sort keríthet. Igaz, ez csak a végső, legrosszabb verzió” – mondta tegnap Illés Zoltán. A környezetvédelmi államtitkár az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt köve­tően beszélt, hogy a bányakapitányság hétfőn határozatban kötelezte a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, hogy öt napon belül szüntesse meg az üzemeltetésében álló vörösiszap-tározók kiporzását.

A lap megírta, hogy a hivatal a május 16-án és 17-én történt nagymértékű, és a környezetvédelmi hatóság lőrintepusztai mérőállomásának adatai szerint a riasztási küszöbértéket lényegesen meghaladó porkoncentráció miatt döntött így. Illés Zoltán arról is beszélt, felháborítónak tartja a Veszprém Megyei Bíróság másodfokú ítéletét, amellyel leállította Mal Zrt.-re kiszabott százharmincnégymilliárd forintos bírság kifizetését. Hangsúlyozta, a bányakapitányság nem az ő hatáskörébe tartozik, de biztos abban, a szervezet helyesen, a törvények szerint járt el, és pénteken rigorózusan ellenőrzi majd, elkezdődtek-e az előírt munkálatok. Hozzátette, ha a Mal állami tulajdonban lenne, most nem kellene a port nyelnie a környék lakosságának.

Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált technológia az átszakadt X-es tározó lefedésére – reagált a hivatal állásfoglalására Bakonyi Zoltán, a Mal vezérigazgatója. Közölte, a IX-es tározó előírások szerinti lefedésével kilencven százalékban elkészültek, s a X-es takarásán is dolgoznak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el környezetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt a vörösiszap kolontári kiporzása kapcsán, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feljelentése alapján.

Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó