Volt vészjelzés az iszapkatasztrófára!
Egy nappal az iszapömlés előtt már jelezték a rendellenességet a Mal Zrt. műszerei a vörösiszap-tározónál, a gátszakadás előtt másfél órával pedig már vészjelzéseket adtak.
2012. január 26. 10:17

Mint az m1 szerda esti Híradójában elhangzott, a vádirat szerint a Mal Zrt. vezetői szabálytalanságok sorozatát követték el a vörösiszap-tározó üzemeltetésekor, elmulasztották a karbantartásokat és az ellenőrzéseket, nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket, és a gátszakadás után nem jelezték a veszélyt, sőt a mentésben sem segítettek.

A Híradó értesülései szerint egy eddig nem publikált vizsgálat kiderítette, hogy a szivattyúk egy nappal korábban már rendellenességet jeleztek, másfél órával a gátszakadás előtt pedig már vészjelzéseket adtak. A Mal Zrt. vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, noha a cégnek kész katasztrófavédelmi terve volt – tették hozzá. A vádlottak között van a Mal Zrt. vezérigazgatója, a műszaki és a kereskedelmi igazgató, az üzemvezető, a környezetvédelmi felelős és a diszpécser.

Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője a Híradóban azt mondta: "azzal a megállapítással él a vádirat, hogy csak közvetett úton jutottak az állami szervek, a katasztrófavédelem, a mentők, tűzoltók, rendőrség olyan adatok birtokába, amelyeknek a segítségével aztán meg tudták kezdeni a mentést." Kamarás Péter, az egyik vádlott védője az m1 Híradójában úgy nyilatkozott: "nem állapítható meg se szándékosság, se gondatlanság, ugyanis az én védencem úgy járt el, ahogy adott helyzetben elvárható, következésképpen a büntetőjogi felelősségre vonása nem indokolt, sőt szükségtelen."

A Veszprémi Törvényszék várhatóan az év második felében kezdi tárgyalni a vörösiszap-katasztrófa ügyét, a tizenöt vádlott közül nyolcan a Btk. szerint akár 15 év fegyházbüntetést is kaphatnak – hangzott el a Híradóban.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. nem ismeri a szerda esti Híradóban említett jelentést – mondta a cég vezérigazgatója az MTI érdeklődésére. Bakonyi Zoltán közölte: amennyiben bemutatják nekik, vagy megismertetik velük az állítólagos jelentést, akkor tudnak arra reagálni.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó