Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Utoljára frissítve: 2022. szeptember 28. 14:35
2022. szeptember 27. 16:15

Latorcai Csaba, területfejlesztésért felelős miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár.

„A’ nemzetiséget nem kell rontani, mi Magyarok vagyunk, ne utánozzuk a’ Francziát, Angolt, Németet,, ’’Csak ne tegyünk semmit nemzeti szellemünk és sajátságunk ellen, Illy módon a’ régi rossz is örökön örökké megmaradna, az uj jó pedig soha életre nem kaphatna, ’s ez kivánható, ohajtható e?” – idézte Széchenyi István gondolatait Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára a Széchenyi Társaság idei díjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A kereszténydemokrata politikus a Kossuth által legnagobb magyarnak nevezett gróf időszerű gondolataiból válogatott; beszédét alább közöljük. 

Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és Uraim! Nagyrabecsüléssel teljes tisztelettel köszöntöm e történelmi falak között Kedves Mindnyájukat, akikkel ma Széchenyi István 231. születésnapjára emlékezünk. Köszönöm a Széchenyi Társaságnak és elnökének a szíves felkérést, hogy „Magyarország és Európa viszonyrendszere Széchenyi István nyomán” címmel, kifejthetem gondolataimat.

Tisztelt Emlékezők! Szinte történeti közhely, hogy Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta.

Magyarországra, mint Európa szerves részére tekintett, és még szorosabb kötődés kialakítására törekedett. Ezen meggyőződéséből fakadó gondolatai máig követendő mintául szolgálhatnak számunkra.

Mindezt azonban, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, csakis úgy tartotta kivitelezhetőnek, ha Magyarország egyenlő félként foglalhat helyet az európai nemzetek asztalánál.

Ehhez pedig kölcsönös tisztelet és megbecsülés szükségeltetik: mind hazánknak, mind pedig a kontinens többi államának tiszteletben kell tartania a másik értékeit és hagyományait, sajátos nemzeti életformáját.

A következőkben – az időkorlátra is figyelemmel – tekintsük át Magyarország és Európa viszonyrendszerének ezen aspektusát Széchenyi István gondolatai nyomán.

Széchenyi fontosnak tartotta, hogy mi, magyarok és a külvilág is tisztában legyen nemzeti karakterünkkel, hiszen csakis ennek ismeretében és tiszteletben tartásával képzelhető el valódi és termékeny partneri viszony Európában.

Helyesen ismerte fel a magyarság mindent meghatározó szabadságvágyát, amikor a Kelet Népe című művében egy helyütt, így fogalmazott: „Minekünk magyaroknak elemünk […] s csak akkor emelkedünk földi erőnkön túl, és érezzük keblünket isteni tűztől hevülni, mikor alkotmányos szabadságunkról, nemzetiségünk fertőzetlenségéről van szó, mikor ezeket fenyegeti veszély, midőn ezeknek megmentése körül eped keblünk.”

Még egy fontos tulajdonságunk van nekünk, magyaroknak Széchenyi szerint, ez pedig az, hogy vak, kritikátlan követés, tekintélytisztelet, más minták szolgai másolása távol áll tőlünk. Ragaszkodunk saját életvezetésünkhöz.

Erről, többek között, így írt a Hitel című munkájában: „A’ valódi Magyar vaktán senkit se követ, hanem a’ lehető legmagasb lépcsőig mind testi mind lelki tehetségeit ’s tulajdonit sajátsága szerint fejti ki; foglalatosságit ’s életét személységéhez ’s körülállásihoz alkalmaztatja, maga köriben marad, és bármi csekély lenne is tisztje, annak tökéletes teljesitése ’s önbecse által ad díszt és fényt.”

Tisztelt Emlékezők! Széchenyi arra is int bennünket, hogy ne legyünk kishitűek, s Európában ne kisebbrendűségi komplexussal mozogjunk. Hiszen vagyunk annyira kulturáltak, polgáriak és európaiak, mint a kontinens bármely más nemzete, mint ahogyan azt a Stádiumban is megfogalmazta a következő szavakkal: „A magyar, Európát szinte már 9 század óta lakja: s ekképp lehetetlen, hogy népe nem volna még érett polgári létre…”

Azért sem kell kishitűnek lennünk, mert nemzeti múltunk értékei között az egyik legősibb és legfontosabb a törvényesség és alkotmányosság erős tisztelete, mellyel kapcsolatosan szintén a Stádiumban így ír: „Mi, magyarok a jelen európai közátalakulásnak nevezetes időszakában megbecsülhetetlen két előnnyel bírunk, nem egy népcsalád fölött. Legelsőbben is, hogy mi, magyarok már bírunk alkotmányos alappal, midőn más országokban ezt még keresniük kell; s aztán, hogy mi már megszoktuk az alkotmányos formákbani mozgást […]”

Széchenyi 1848 tavaszán, az európai forradalmak és bizonytalanság idején papírra vetett gondolatai ma is aktuálisak lehetnek.

Aktuálisak, főleg abban a tekintetben, hogy tudatosítsuk minden hazai és külföldi jó és rosszindulatú kételkedőben épp úgy, mint vitapartnereinkben, hogy a magyar jogállamiság nem tegnap kezdődött: európai nemzet voltunk hat, hét, vagy nyolcszáz esztendővel ezelőtt éppúgy, mint ahogy vagyunk, ma is.

E tény bármiféle megkérdőjelezése – érkezzen bárhonnan –, nemcsak udvariatlanság, hanem annak bizonyítéka is, hogy jogállami kérdésekben, ma Európában olyanok formálnak jogot az ítélkezésre, akik híján vannak a történelmi ismereteknek azokkal szemben, akikről véleményt mondanak, vagy éppen ítéletet alkotnak.

A Széchenyi által is említett törvényesség és alkotmányosság tisztelet olyan történelmi, kulturális, jogi, vagy éppen szakrális tekintetben vett útmutatás számunkra, amelyek azon túl, hogy felbecsülhetetlen értéket képviselnek, évszázadokon át meghatározták mindennapjainkat, ugyanakkor sok tekintetben ma is zsinórmértékül szolgálnak.

Zsinórmértékül szolgálnak egy olyan tekintélyes történelemmel rendelkező, szuverén nemzet jelene és jövője szempontjából, amely nemzet egyenrangú Európai nemzetként pozícionálja magát és így határozza meg jogos érdekeit saját és a kontinens jövője alakításában és érdekében.

Mindez azonban természetesen nem jelentheti és nem is jelenti azt, hogy Európa más tájainak innovációit eleve el kellene utasítanunk.

Széchenyi kitűnő arányérzékről tesz tanúbizonyságot, amikor a következőre figyelmeztet, szintén a Hitelben, amikor ezt írja:

„Minden jobbitás és előmenetel ellen sokan legkisebb önismeret nélkül igy kelnek ki: „A’ nemzetiséget nem kell rontani, mi Magyarok vagyunk, ne utánozzuk a’ Francziát, Angolt, Németet,, ’’Csak ne tegyünk semmit nemzeti szellemünk és sajátságunk ellen, Illy módon a’ régi rossz is örökön örökké megmaradna, az uj jó pedig soha életre nem kaphatna, ’s ez kivánható, ohajtható e?”

Széchenyi nemcsak jó érzékkel ismerte fel a magyar nemzet legfontosabb karakterjegyeit, hanem a követendő magyar magatartás tekintetében is máig megfontolásra érdemes példát mutatott.

Korabeli célkitűzése, hitvallása ma is aktuális lehet, miképpen a Hitelben megfogalmazta: „De czélunk nem az, hogy számos ugy nevezett ’jóakarókat’ s barátokat szerezzünk, kik egy nap egekbe emelni, más nap pedig sárral lennének hajlandók bennünket hajigálni, a’ mint t.(udni) i.(llik) hiuságoknak kedvezünk, vagy ellenzünk, ’hanem hogy használjunk. ’S azért igazat fogunk mondani mindenkor és mindenütt, akár tessék, akár nem. Az igazi barátság szent kötelessége hizelkedéssel soha nem él […]”

Az igazi barátság szent kötelessége Hölgyeim és Uraim az, hogy a jelen próbatételei és kihívásai között is fenntartsuk azt a stratégiai közép-európai együttműködést, amelynek még erősebbnek, még válságállóbbnak, összeforrottabbnak kell lennie.

S amelynek jelentőségét elődeink már 1335-ben oly bölcsen felismerték, amikor Anjou Károly magyar király találkozót kezdeményezett Visegrádra az akkori közép-európai királyságok vezetőivel, – III. Kázmér lengyel király, Luxemburgi János cseh király, Károly morva őrgróf, a későbbi IV. Károly császár meghívásával – hogy a fennálló nézeteltéréseket tárgyalásos úton rendezzék.

Mindemellett kiemelten fontos, hogy figyelmünket a Nyugat-Balkánra fordítsuk, s támogassuk a térség országainak európai integrációs törekvéseinek mielőbbi megvalósulását.

Tisztelt Emlékezők! Széchenyi halála óta számos megpróbáltatáson ment keresztül a magyarság. A XX. század nemzeti és nemzetközi kataklizmái, az első világháború, a második világháború, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus szörnyűségei – ha nem is egyenlő mértékben – a kontinens minden nemzetét sújtották.

Volt, amikor Trianon után úgy érezhettük, Európa elfordult tőlünk, s volt, amikor a bolsevik diktatúra igyekezett elszakítani minket Európától.

Sokszor felötlött a magyarságban: hogyan tovább? Mi fog történni velünk? Erre a kérdésre segíthetnek ma is választ adni Széchenyi szavai, mely szavak így hangzanak a „Mi lesz velünk magyarokból? című munkájában: „»Mi lesz belőlünk, magyarokból?« Ezt tudakolá tőlem néhány nappal ezelőtt bizonyos régi barátom; ki politikai eljárásom modorában osztozik, hosszú évek során ernyedetlen részt vett azon hangyamunkában, mely közt én vénültem meg!

Mi lenne belőlünk egyéb – így válaszoltam derült lélekkel –, mint dicső nemzet, mely hamvaiból kiemelkedve, mikor egész Európa bomladozik, az emberiség díszére úgy fog állni most a rend, a béke és szabadság fölött őrt, valamint hajdanta a kereszténységnek volt védfala.”

Tisztelt Emlékezők! Mikor egész Európa bomladozik… Az 1848 március 27. napján papírra vetett sorai, napjaink történéseit tekintve és az egész kontinensre kiterjedő morális és gazdasági válság fényében, még inkább felelősséggel kell, hogy eltöltsenek bennünket.

Ugyanakkor bizakodással is, mégpedig abban a tekintetben, hogy ebben a mai bomlásban, a rend, béke, és szabadság talaján állva, Magyarország élére állhat Európa szellemi és lelki megújításának. Mindehhez szorosan kapcsolódik a Széchenyi által is hangsúlyozott tétel, miszerint hazánk a kereszténység védbástyájaként állt évszázadokon át.

Mai is védfala vagyunk a kereszténységnek. Védfal vagyunk, mert, miközben a kontinens keleti részén felfoghatatlan emberáldozatokat követelő háború dúl, annak minden gazdasági, társadalmi, szociális és környezeti következményével, pusztításával együtt, addig nyugaton tombol az ideológiai felforgatás haladónak nevezett forradalma.

Egy olyan forradalom, melynek során a globális világ, valamint annak urai és elszánt hívei bármennyire is hirdetik annak ellenkezőjét, nem tűrik a helyi és nemzeti sajátosságok alapján szerveződő közösségek létét, relativizálják a vallási, az erkölcsi normákat, a család fogalmát.

Abban érdekeltek, hogy minden és mindenki egy nagy, globális kultúrában oldódjon fel, ahol már nem számít honnan jöttünk, és hová tartunk. Még kevésbé számít, hogy miben hiszünk. Mert a helyzet sajnos úgy áll, hogy a kereszténység ma már nem alapvető érték Európában.

Másrészt pedig – amely következik az előbb említettekből – a kontinenst ismét hódítók fenyegetik. Hódítók, akikkel szemben keresztényi kötelességünk az, hogy határozottan kiálljunk évezredes kultúránkért, életmódunkért.

Ennek tudatában kell kiállnunk a keresztény és hagyományos értékeinkért és kell távol tartanunk az illegálisan és erőszakos módon ránk törni akaró, Európára terrort és fájdalmat hozó migránsokat.

Mindazonáltal óvatos bizakodásra adhat okot az, hogy az európai kultúra jövőjét e károsan befolyásoló folyamatok veszélyes voltát, ha lassan is, de egyre több más nemzet is felismeri és próbál ellene tenni. Szükség van, a közös, minél szélesebb és hatékony fellépésre azért is, mert az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a folyamatot visszafordítsuk és megakadályozzuk a kontinens kultúrájának megsemmisítésére irányuló egyre erőszakosabb törekvéseket.

Tisztelt Emlékezők! „Mi lesz belőlünk, magyarokból?” Mi lesz, mi lehet belőlünk a Kárpát-medencében, tágabb értelemben Közép-Európában, még tágabban, Európában? Merünk, s ha igen, tudunk-e a jövőben nagyok lenni?

A jövőben, amit még nem ismerünk, csak fürkésszük. De miközben fürkésszük, aközben tudnunk kell, hová akarunk eljutni. Nekünk, magyaroknak ebben a tekintetben is van tapasztalatunk.

Mert az elmúlt bő évtized sikeres ország építő munkája megmutatta azt, hogy ha egy nemzet lehetőséget kap a történelemtől, akkor hajója még a legnagyobb ellenszélben is hasítani tud az olykor háborgó tengeren; és ha a kormányrudat mindvégig a megfelelő irányban tartják azok, akiknek ez kötelessége, úgy okosan lavírozva is nagy ívű, bátor célokat lehet kitűzni és elérni. Csak mindig a horizonton kell tartani tekintetünket.

Az ország építő Széchenyi Istvánhoz hasonlóan a magyar kormány is a horizonton, a nemzetépítés messzire mutató horizontján tartja tekintetét. Legfőbb célunk, hogy a megyei, városi, járási szintekre egyaránt kiterjedő fejlesztésekkel az ország minden területe versenyképes legyen Európa valamennyi régiójával.

Ehhez a nagy ívű munkához együttműködést kínálunk mindenki számára. Mindenek előtt és elsősorban hálót kívánunk adni, azaz az egyes térségek életminőségének javításához szükséges eszközöket kívánjuk biztosítani, úgy, hogy mindenütt figyelembe vesszük, melyek azok a sajátosságok, igények, amelyek a fejlődést és az életminőség javítását helyben szolgálják.

Széchenyire példaként tekintünk abban is, mint aki összekötve a keletet nyugattal, hidat adott a nemzetnek és megteremtette az átjárást a Duna két partja között, ezzel is kijelölve az ország fejlődésének irányát.

A hídépítés ma is folytatódik: befejeződött a Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése, amely modern összekötő kapocsként szolgálja a gyors és pontos vasúti személy és áruszállítás minőségi javulását. Halad a Kalocsa és Paks közötti Duna híd építése, mely várhatóan 2024-re készül el, és amely beruházás jelentős gazdaságélénkítő hatással lesz a térségre, mivel a két város között mintegy 15 perccel rövidebb lesz a menetidő.

Széchenyi nemzetépítő munkásságának mai folytatóiként figyelmet fordítunk a vasúti személy és áruszállítás fejlesztésére. Többek között célunk az, hogy a Balaton, mint kiemelt turisztikai célpont belátható időn belül körbevonatozható legyen, s a térség gyors elérhetőségét szolgáló infrastrukturális fejlesztések, mint a tó körüli vasútvonal teljes körű villamosítása, vagy a 8-as út megépítése is válósággá váljék.

Míg Széchenyi korában a Tisza szabályozása volt stratégiai kérdés, addig napjainkban, mint ahogyan ezt az idei nyár is bizonyította, az aszály elleni küzdelem vált azzá.

Példaként tekintünk a nagy elődre tehát abban is, hogy a változó klimatikus viszonyokhoz igazodva, az országban történelmileg kialakult csatornahálózatot alkalmassá, átjárhatóvá tegyük az öntözés érdekében, valamint új, nagy kapacitású tározótavak létesítésével, hosszútávon biztosítsuk a vízutánpótlást. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseknek köszönhetően, létrejöttek az öntözési közösségek, és több tízmilliárd forint, értékben valósultak meg öntözési beruházások.

Tisztelt Emlékezők! A további fejlődés elősegítése érdekében figyelemmel kell lennünk az ország fő területi, területfejlesztési szempontú kihívásaira. Ezért is rendkívül fontos, hogy a területfejlesztés kiemelt figyelmet kapott a kormányzati struktúrában.

Ehhez elengedhetetlen egy szakmailag megalapozott stratégia megalkotása, amely ezt a komplex látásmódot víziókba, célokba önti. Kijelöli azokat a stratégiai „nagy ügyeket” –komplex programokat –, amelyek megvalósítása a települési önkormányzati szerepvállaláson túl, több szakterület együttműködését, egymással ütemezett fejlesztési beavatkozását jelenti.

Emiatt kezdtünk bele a 2014-bn elkészült Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció felülvizsgálatának, hogy a folyamat végén olyan szakmai dokumentum legyen a kezünkben, amely egyértelműen meghatározza a nemzeti területfejlesztés céljait, prioritásait.

Irányt tud mutatni az ágazati stratégiák területi dimenzióinak megfogalmazásához, és nem szakmai, de társadalmi és politikai szinten is azonosulni tudnak vele, amely a későbbiekben minden nemzeti stratégia alapjául szolgálhat.

Ezen cél érdekében az ősszel, széles társadalmi partnerség keretében végezzük ezt a felülvizsgálatot, hogy az alulról építkező célok és a kormányzati elképzelések összhangját megalkotva, létrehozzuk azt a nemzeti stratégiai dokumentumot, amelyet már a következő programozási időszak alapjának tekinthetünk.

Természetesen célunk, hogy ebbe a partnerségbe ne csak a közvetlenül érintett megyei és megyei jogú városi szakmai szereplőket vonjuk be, hanem a tudományos és civil szféra szakértőit is. Így célunk, hogy az ősz folyamán minden felsőoktatási intézménnyel stratégiai megállapodás megkötése tervezett, elindítva a szakmai és tudományos együttműködés kereteit.

Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás nevelését, amelyhez az egyetemekkel történő együttműködés a legjobb alapot képezi, s hogy a hatékony forrásfelhasználás érdekében minden megyében meglegyenek azok a szakmai kompetenciák, amelyek a térbeli látásmódon túl képesek komplex projektek generálására, előkészítésére, kidolgozására és megvalósítására is.

Tisztelt Emlékezők! A kormány előtt a már említett horizonton a 2030-as évszám áll. Azért dolgozunk, hogy addigra hazánk az Európai Unió 5 legélhetőbb országa közé kerüljön. Ez a vállalás nem a fogyasztás felől közelíti meg a polgárok életminőségének javítását, tehát nem célunk, hogy az öt legtöbbet fogyasztó ország közé kerüljünk.

Célunk sokkal inkább az, hogy olyan identitásában kikezdhetetlenül erős országot teremtsünk, ahol a polgárok harmóniában élnek szűkebb és tágabb környezetükkel. Tisztességes és becsületes munkával biztosítani tudják saját és családjaik megélhetését. Biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat.

S ha lesz bennünk erő és szent akarat, hogy 2030-ra tett vállalásunkat közös összefogással – ellenállva az árnyékból okoskodóknak – megvalósítsuk, akkor joggal bizakodhatunk mi is abban, amiben Széchenyi is bízott, s amit a Hitel-ben így fogalmazott meg: „Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: - lesz!”

Ebben a tudatban tegyünk közösen azért is, hogy Európa ne a múlt, hanem a jövő legyen! – zárult Latorcai Csabának, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkárának beszéde a Széchenyi Társaság idei díjkiosztó ünnepségén az Akadémián.

gondola
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó