Szinte semmit sem ért a vén bolsi
2022. augusztus 28. 00:50

MTI/Soós Lajos

„A hatalom nap, mint nap gondoskodik róla, hogy egyre kevesebbnek, egyre kisebbnek érezzük magunkat. Jó, ne beszéljek többes számban, bár azért azt tapasztalom, hogy mások is így vannak ezzel. Akár bevallják, akár nem. Arról van szó, hogy szeretném – így jobb, egyes számban? – megérteni, hogy mit miért csinálnak ott fenn. Hogy a karmeliták okosak és én vagyok buta, vagy valami más van a háttérben. Azt gondolnám, hogy feltétlenül valami más, de egyszerűen nem jövök rá, hogy mi az a valami. Kijelenthetem: szinte semmit sem értek.

Itt van például az e heti bevásárlás, (Vodafon, 4IG); elköltöttek 350 milliárdot, csak azért, hogy a telekommunikáció kisebbik része – 49 százalék – magyar kézben legyen. Mert ők azt elhatározták – ahogy Gulyás miniszter fogalmazott a heti kormányinfón - , hogy a fontos ágazatoknak magyar kézben kell lenniük. (Mellesleg: az 51 százalék nincs magyar kézben?)

Rendben van, mondanám, legyen csak a mi kezünkben a bankszektortól kezdve a médián át a kereskedelmi láncokig, csakhogy mit jelent itt és most a közös tulajdon? Tényleg úgy érezzük, hogy amikor az állam vásárol, akkor velünk tesz jót, a mi kezünkbe helyezi a vagyont? Miért gondolom, hogy az én kezembe nem helyez semmit. Vajon miért? Választhatok, a: vagy nem vagyok magyar, b: csak én vagyok kirekesztve belőle, c: becsapnak.

Miért látom úgy, hogy minden annak érdekében történik, hogy bizonyos személyeket – akik furcsa módon rendre köthetők a hatalomhoz, vagy a hatalom  erős emberéhez – előnyösebb helyzetbe hozzanak? És ennek miért örülnek oly sokan, én pedig miért nem vagyok képes együtt szárnyalni velük, azon magyar emberekkel, akik például tapsolnak annak, ha az állam hirtelen – a súlyos válság előszobájában – elkölt közel félmilliárd forintot, egy talán soha meg nem térülő üzletre?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Németh Péter: Kicsik és nagyok

mandiner.hu
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó