A Fradinak az azeri csapaton is túl kell jutnia
Azeri csapat ellen idegenben lép pályára szerdán a Ferencváros labdarúgócsapata. Eddigi szereplése alapján kijelenthető: nem lesz könnyű ellenfél a Qarabag. A Fradinak azonban ezen a körön is túl kell jutnia.
2022. augusztus 2. 22:49

Tokmac és Csercseszov a tájékoztatón – fradi.hu

Az azeri fővárosban tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező mérközés előtt. A Qarabag elleni összecsapásról Sztanyiszlav Csercseszov és Tokmac Nguen válaszolt a kérdésekre.
 
A bajnoki címvédő labdarúgócsapat a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén az azeri Qarabag ellen vendégszerepel augusztus 3-án, magyar idő szerint 18 órától. A találkozót megelőző sajtótájékoztatón először Tokmac Nguen osztotta meg várakozásait a média képviselőivel.

- Hosszú utazáson vagyunk túl, de nem volt semmi gond. Nagyon jó támadó játékosai vannak az ellenfélnek, nehéz mérkőzésre számítok. Nem számít, hogy vannak hiányzói a Qarabagnak, ez nem fogja befolyásolni a mérkőzést, biztos vagyok benne, hogy erős felállásban fognak pályára lépni – mondta Tokmac Nguen.

- Mindkét csapatnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei, ezen a szinten nincs könnyű ellenfél, tudjuk, hogy erős csapat ellen fogunk játszani – kezdte Sztanyiszlav Csercseszov. - Szerdán tiszta lappal indulunk, nem lehet kijelenteni, ki a favorit. Tisztelnünk kell az ellenfelet, elemeztük őket. A Qarabag erős támadófutballt játszik hazai pályán, erre fel kell készülnünk. Van egy sajátos stílusuk, minden attól függ, milyen játékstílust sikerül játszanunk. Meglátjuk, mennyire lesznek bátrak a játékosok.

Ezután Franck Boli felől érdeklődtek az újságírók.

- A Puskás elleni mérkőzést ki kellett hagynia, már együtt edz a csapattal, remélhetőleg szerdán pályára léphet – zárta gondolatait Sztanyiszlav Csercseszov.

fradi.hu; gondola
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó