A Ferencváros számára kulcsfontosságú a továbbjutás
A magyar futballbajnok Ferencváros szurkolói csak a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülést tudják elfogadni a zöld-fehér csapattól. Ehhez a múlt szerdai döntetlen után holnap a Groupama Arénában fölényesen meg kell verni a kazah Tobolt.
Utoljára frissítve: 2022. július 12. 20:13
2022. július 12. 09:49

A Fradi magyar játékosa, csapatkapitánya Dibusz Dénes válogatott kapus munkában – origo/Csudai Sándor

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata támadásban és védekezésben is felkészült az FK Tobol elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára.

Az oszét szakember a keddi sajtótájékoztatón elárulta, hogy a hétfői tréningen elsősorban a védekezést, a keddin a támadásépítést gyakorolták a játékosok, akik így minden téren felkészülten várják a szerdai összecsapást.
   
"A szezon kezdete sosem könnyű, a hosszú út sem segített, de jó felkészülésen vagyunk túl. Az ellenfélnek az nyilván előnyt jelent, hogy már zajlik a kazah bajnokság" - mondta Csercseszov a múlt heti első felvonásról. "Komoly és nehéz meccset játszottunk idegenben, ahol azért szervezetten futballoztunk".
   
A tréner úgy fogalmazott, hogy biztosan nem kedvez a riválisnak a hosszú utazás, illetve hogy ezúttal nekik kell megküzdeniük a négyórás időeltolódással, ugyanakkor ez a helyzet fordítva is igaz volt egy hete.
   
A csapatkapitány Dibusz Dénes szerint úgy kell pályára lépniük, hogy egy másodpercre se fordulhasson meg a kazahok fejében, miszerint reális esélyük van a továbbjutásra.
   
"Agresszív és határozott futballra lesz szükségünk. Olyan domináns játékot kell nyújtani, amit kint nem sikerült megvalósítani, ezért kellett megelégednünk a döntetlennel. Bizonyítani kell, hogy a mienk a jobb csapat" - fogalmazott határozottan a válogatott kapus.
   
A 31 éves hálóőr szerint elégedettek és boldogok nem lennének, ha tizenegyesekkel dőlne el a párharc. Hozzátette, nem úgy készülnek, hogy túlórára kényszerülnek, viszont "ha úgy kell továbbjutni, akkor úgy kell kiharcolnunk".
   
"A hazai pálya mindig nagy előnyt jelent nekünk, és a hírek szerint most is sokan kilátogatnak a meccsre. Bejártuk a pályát az új gyep miatt. Nekünk már hiányzott a stadion, az új játékosoknak pedig tetszett" - fogalmazott Dibusz, aki szerint a nyári érkezők gyorsan beilleszkedtek, mert nyitott személyiségek, ugyanakkor nincs könnyű dolguk, mert jó csapatba érkeztek, ahol minden poszton konkurenciaharc van.

A vendégek vezetőedzője, Alekszandr Moszkalenko szerint nem volt nagyon fárasztó az együttes repülőútja, amelyen kifejezetten jól érezték magukat a tanítványai.
   
"Az első meccsen a kapuig jól játszottunk, voltak helyzeteink, ezeket kellene kihasználni a visszavágón a továbbjutáshoz. Ha az első 20-30 perc jól sikerülne, akkor lesz esélyünk" - latolgatott a hazah tréner, aki hozzátette a Ferencváros nem okozott meglepetést, mert alaposan kielemezték a játékát.
   
"Hiába az FTC esélyesebb, az a célunk, hogy következő fordulóba jussunk. A döntetlennek köszönhetően erre mindkét gárdának 50 százalék esélye van jelenleg" - jelentette ki határozottan a védő Szerhij Malij.
   
Múlt szerdán a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott Kosztanajban az FK Tobol vendégeként, a hazai visszavágó szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, az M4 Sport élőben közvetíti.
   
A továbbjutóra a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi párharcának győztese vár a második fordulóban, míg a másik gárda következő ellenfele - a Konferencia-liga-selejtező második körében - az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese lesz.
   
A BL-csoportkörhöz négy párharcot kell nyernie az FTC-nek.
 

A BL-csoportkör a cél

A Ferencváros számára kulcsfontosságú a továbbjutás a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából, amelyben a szerdai visszavágón a kazah Tobolt fogadja.

A zöld-fehérek célkitűzése, hogy sorozatban negyedszer is csoportkörben szerepeljenek a BL-ben, vagy rosszabb esetben az Európa-ligában, ehhez viszont most mindenképpen nyerniük kell az idegenbeli 0-0-t követően, ugyanis a párharc vesztese a harmadik számú európai kupasorozatba, a Konferencia-ligába kerül át.
   
A múlt heti első felvonáson a magyar bajnok idény eleji formát mutatott, de helyzetét nemcsak az nehezítette, hogy az új szezon első tétmeccsét játszotta, hanem a hétórás utazás és a négyórás időeltolódás is. Utóbbi kettő viszont ezúttal a riválist érinti hátrányosan.
   
Amíg az FTC 33 bajnoki címével rutinos szereplőnek számít mind az európai porondon, mind a legrangosabb sorozatban, addig a Tobol mindössze másodszor indul a BL-ben: az előző alkalommal, 2011-ben a pozsonyi Slovan 3-1-es összesítéssel már az első körben elbúcsúztatta. Az ellenfél ráadásul története során eddig egyetlen párharcot tudott nyerni az európai kupasorozatokban, méghozzá 2018-ban, az EL-selejtező első körében. A Ferencváros ezt megelőzően még sosem találkozott kazah csapattal.

Kupameccsre nem futhat ki föltett kézzel a magyar bajnok. Csercseszov vezetőedző – fradi.hu   

A párharc visszavágója szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A továbbjutóra a pozsonyi Slovan és a georgiai Dinamo Batumi párharcának győztese vár a második fordulóban, míg a másik gárda következő ellenfele - a Konferencia-liga-selejtező második körében - az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese lesz.
   
A BL-csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell nyernie az FTC-nek.

MTI; Gondola
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó