Gyurcsány Ferenc: Készülünk!
A baloldal vezére bejelentkezett a miniszterelnöki posztért. Állítása szerint megtanulta 2002 és 2006 leckéjét, valamint 2022 más természetű leckéjét is.
2022. július 9. 16:45

Gyurcsány Ferenc szombaton hosszadalmas Facebook-posztban jelentkezett be a miniszterelnöki posztért.

Orbán semmit nem tanult elődjei tévedéseiből

2006-ban cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett.

„2002-ben a kormányra készülő ellenzék Medgyessy Péter vezetésével sokat ígért. Túl sokat. Megnyerte (megnyertük) a választást, de Medgyessy elvesztette a kormányzást. Mert a pénzdagály utáni pénzapály felőrölte a kormány népszerűségét és a kormányzás félidejében a kormányzó szocialisták a reméltnél sokkal rosszabbul szerepeltek az európa parlamenti választásokon. Ez vezetett a kormány bukásához.

A következő kormányt én vezettem. Készültünk nagyobb átalakításokra, reformokra, de ahhoz felhatalmazás, választási győzelem kellett.  Adót csökkentettünk, nyugdíjat emeltünk. Győztünk. De amit a választási győzelemmel nyertünk a révén, annál többet veszítettünk a pénzügyek, a költségvetés rendbetételének vámján.

Fizettünk. Közösen.

A 2008-as világgazdasági válság más történet. A bajok okozói nem mi voltunk. De mert sérülékenyek voltunk, nekünk jobban fájt, mint a legtöbbeknek. De cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett.

Orbán semmit nem tanult elődjei tévedéseiből. Mi több, fennen hirdette, hogy majd ő meghajlítja a valóságot.

Egyebek mellett adott hozzá unortodoxnak nevezett felelőtlen gazdaságpolitikát, fenntarthatatlan és igazságtalan gazdasági beavatkozások sorozatát.

Egy darabig ment a szekér. Most elakadt.

Mert a valóság nem hajlik.

A kérdés valójában csak az, hogy a kormányfő meddig tudja megúszni politikája teljes kudarcával való szembesülést. Most elég lesz-e a pávatánc, vagy eljött az igazság pillanata.

Nem kétséges: a végén veszíteni fog. A valóság megmutatja, ki az úr a háznál. És nem Orbán. Iszonyatos lesz az ébredés.

Mi megtanultuk a leckét. 2002 leckéjét, 2006 leckéjét, és 2022 más természetű leckéjét.

Készülünk.”

Pénteki posztja

„Orbán kormányfő sokáig okkal tarthatott attól, hogy idén tavasszal elveszíti a választásokat. Félt.

Félt a következményektől.

Mert ha egy ilyen korrupt, hazug rendszer dől, akkor sokukat maga alá temetne.

Orbán ezért ígért fűt és fát a választóknak. Öntötte a pénzt a kampányban, mintha nem lenne holnap. De a holnap eljött. Na meg az igazság pillanata.

Magyarország megrogyott.

Sürgősen kell a pénz. Bármi áron. A piacon már hatalmas kamattal se lehet eleget kapni. Brüsszelbe kell menni kérni, kuncsorogni. Mert dől a forint, dől a költségvetés, pénzünk romlásának üteme az egekben.

Most kapkodva ígér. Bármit csak jöjjön a pénz. Feltartott a a kezét. Feladta a szabadságharcot. Behódolt.

Vereséget szenvedett.

Szembejött a valóság. És nem a valóság görbült. Hanem a kormányfő. Aki ott térdel most Brüsszel előtt.

Hogyan mondta egykoron? »A forintválság megoldása a kormányfő cseréje.«

-----------------------------

A volt miniszterelnök posztját sokan úgy értelmezték, hogy egyenesen a kormányfői pozícióra jelentkezett be. Deák Dániel politikai elemző azt írta közösségi oldalán: Gyurcsány a válságot kihasználva kúszna vissza a hatalomba, kormányzásra készül!

----------------------------

Kacsoh Dániel: Gyurcsány nem bír magával, a válságon kapaszkodna vissza a hatalomba

Gyurcsány Ferencék készülnek. Hogy pontosan mire, azt az exkormányfő nem árulja el szombati Facebook-posztjában, de miután arról delirál, hogy Orbán Viktort legyőzi majd a „valóság”, és hogy iszonyatos lesz az „ébredés”, nem hagy sok kétséget afelől, hogy visszamászna a hatalomba. Mégpedig a Covid, a háború, a szankciós politika negatív hatásai és az egész világot sújtó infláció okozta válságon felkapaszkodva.

Valami ilyesmivel fenyegetőzött – a hatpárti balos roncsbrigád kapitális választási buktáját MZP nyakába varró – Jakab Péter is még áprilisban, mielőtt saját pártja, a Jobbik küldte el a krumplihegyen túlra. A higgadtabb ellenzéki politikusok és megmondóemberek a bukta után inkább önvizsgálatba, elemzésbe fogtak, mondván, csak jól csinálhat valami a Fidesz-KDNP, ha hárommillió választópolgár szavazott a folytatásra. Ahogy az ellenzéki hibákat, így az érvényes ajánlat és a hiteles listavezető hiányát, az „orbánozás” értelmetlenségét és a vidéki pártmunka elmaradását is érdemes volna számba venni – javasolták néhányan. De nem Jakab és Gyurcsány!

Utóbbi most lényegében azzal fenyeget, hogy ha a jórészt nemzetközi okokból előállt, Magyarországot is elérő krízis berobbanna, s azt a társadalom is megérezné, ők gátlástalanul átvennék a hatalmat.

Legalábbis most erre készülnek.

Gyurcsánynak még ahhoz is van képe, hogy saját kudarcos kormányzására és válságkezelésére emlékeztessen. Pedig ha valami „odavert” az országnak, az az állítólagos szakértelmére oly büszke, 2010 előtti kabinetek által is bevallottan fájdalmas megszorítások. Bércsökkentés, adóemelés, növekvő rezsiköltségek, infláció, ezzel együtt megszaladó államadósság és elképesztő kitettség a külföldi tőkének – ezzel feküdtünk és keltünk évekig. Ehhez képest ma bármilyen viharfelhők is gyülekeznek az önsorsrontásba merülő Európa, s benne hazánk felett, a lakosságot a hatalom közvetlenül továbbra sem terheli. Sőt. Az extraprofit megadóztatásával igyekszik a nagyvállalatokra és a multikra hárítani a büdzsé rendbetételét.

Ez egy nagyon más recept, mint a baloldalé, még akkor, ha az infláció és az adók részleges továbbterhelése valamennyire mindenki számára érzékelhetővé teszi a válságot.

Gyurcsányék tehát már készülnek. Miután a választópolgárok nem is oly rég ismét úgy döntöttek, nem kérnek sem a DK-ból, sem a szövetségeseiből, s Gyurcsány Ferenc továbbra is az egyik legelutasítottabb politikus, most mégis úgy gondolja, hogy ha azok a bizonyos külső körülmények (értsd: brüsszeli nyomás és/vagy világgazdasági válság) lehetővé teszik, visszakéredzkedne az ország vezetésébe. Nem demokratikus úton, nem a saját teljesítménye jogán, nem azért, mert jobban csinálná, mint Orbán Viktor, hanem mert a világ összeomlana felettünk, elsöpörve a jelenlegi kormányt. Valahogy így kerültek hatalomba annak idején a nyilasok és a kommunisták is, bizonyos külső körülmények és erők segítették őket is – a jelek szerint az elképzelés nem veszett ki a mostani baloldalból sem.

Csakhogy Gyurcsánynak bilibe lóg a keze.

A minap azt üzente, ma ellenzékinek lenni „hazafias kötelesség, cselekvés, tett”. Szerintünk ellenzékinek lenni a választópolgárok döntése nyomán előállt állapot, ami ugyanakkor nem ment fel az ország sorsának jobbításának felelőssége és a konstruktív javaslattétel kötelessége alól. Csakhogy ennek kevés jelét látjuk az inkább megint önmagába és B kategóriás protest-politizálásba merülő ellenzék részéről.

Egy demokrata nem valamiféle külső beavatkozás nyomán szeretne kormányra kerülni, hanem úgy, hogy igazolja: jobb ajánlata, programja, elképzelése van az adott ország sorsának alakítását illetően. Gyurcsányéknak ilyen továbbra sincsen, ráadásul annak idején bizonyították is, hogy a gyakorlatban mire (nem) képesek.

Vegyük hozzá, hogy az elmúlt hónapokban az ellenzéki együttműködés is darabjaira hullott, sőt, az érintett pártokon belül is ádáz küzdelmek zajlanak, ami még inkább igazolja, hogy a Gyurcsány-féle társaság, illetve a vele és egymással is pörölő politikusok akkor sem lennének alkalmasak a történelmi kihívások kezelésére, ha az emberek valamiért bennük látnák a megoldást. Csakhogy jelen állás szerint sem a kormányzóképesség, sem a társadalmi támogatottság nincs meg az ellenzéki térfélen, ahogy a kormányzat teljesítményével szembeni lakossági elégedetlenség sem látszik kibontakozni.

Persze ahhoz képest, hogy a korábban egy közvéleménykutató cégnél dolgozó Karácsony Gergely kaján mosollyal és furcsa magabiztossággal értekezett a kormányváltásról alig pár nappal április 3-a előtt, Gyurcsány Ferenc perverz optimizmusán már meg sem szabadna ütköznünk. Az őszödi „igazmondó” felfogása és politikai gondolkodásmódja azonban – túl azon, hogy még mindig a legdörzsöltebb aktor az ellenzéki oldalon – még mindig tud kisebbfajta meglepetést okozni. Hogy valakinek ennyiszer üzenjék meg az emberek, nem kérnek belőle, mégis a vezetőjük szeretne lenni, nos, ez alighanem a „felsőbbrendűségi komplexus”, a kitartás és az önimádat szürreális elegye.

Hiába, a kommunizmus nem vész el, csak átalakul.
----------------------------------------------

Kötter Tamás: Gyurcsány, maradj a rablott villádban!

Az egykori politikus megint nekiállna barkácsolni egy kicsit.

„Maradj a rablott villádban!

Fekete-Győr András: »Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.«

A kommunista nagycsaládba beházasodó, KISZ vezetőből »csodás körülmények közt« sikeres nagyvállalkozóvá avanzsáló egykori technika tanár bácsi megint nekiállna barkácsolni egy kicsit.

Az előző kísérlete is olyan jól sikerült, hogy még a saját pártja is elküldte.

A magyar baloldal szégyene, hogy ez az ember a vezetője!

Soha többé Gyurcsány Ferencet!”

 

mandiner.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó