A kormány nem köt kompromisszumokat
A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.
2022. június 5. 11:18

Fotó: MH/Purger Tamás

A miniszter elmondta, az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben.

Megjegyezte, a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek.

"A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát tehát nem az embereknek kell megfizetniük" - mondta. Hozzátette: az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe.

Nagy Márton megerősítette, a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.

A miniszter szólt arról is, a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást.

A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent - mondta.

Kiemelte, a kormány emellett az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022-2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg.

Nagy Márton közölte, a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok, július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról. Ezzel összefüggésben megjegyezte, a kabinet tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása.

A miniszter elmondta, a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető.

Nagy Márton emlékeztetett, a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.

A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat - tette hozzá.

Kiemelte, az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt.

A tárcavezető kijelentette, a kormány továbbra sem köt kompromisszumot abban, hogy a családok érdekében megvédi a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjak vásárlóerejét, a családtámogatásokat, valamint a rezsicsökkentést.

MTI - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó