Orbán: Magyarország és Szerbia számíthat egymásra
2022. május 21. 14:05

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján 2022. május 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és "ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek", de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén. Jó hír azonban, hogy Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és mindkét ország erős mezőgazdaságban, "tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország" - magyarázta.

A vásáron - amelynek díszvendége Magyarország - a miniszterelnök kifejtette: "Szerbia fölkészült a télre"; alaposan fel kell készülni, "és úgy látom, hogy önöknek ez sikerült". "Mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk" - tette hozzá.

Úgy vélte, ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. Azt mondta a szerb elnöknek, hogy "nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk". Nehéz itt okosnak lenni - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás - vélekedett.

A kormányfő emlékeztetett: 2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, ennek és a következő évnek a hősei pedig "a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk", és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Kiemelte: fontos érdek, hogy a világban mindenkit el tudjanak látni kenyérrel, mert ha nem sikerül, akkor óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé már nemcsak a jobb élet reményében, hanem a túlélésért, és "akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik".

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag észszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni - magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy "mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot", mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később "migránsként jelennek meg a határainkon". A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most észszerű döntésekre van szükség, "mert egyébként nagy baj lesz", és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein - mondta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni, "föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni". Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert "nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve".

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján 2022. május 21-én. Mellette Aleksandar Vucic szerb államfő (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Szerb elnök: az eredmények beszédesebbek a szavaknál

Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.

A szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitotta meg a Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt.

Közölte: amennyiben az ukrajnai háború miatt kialakult válság során Magyarországnak bármire szüksége lenne, Szerbia készen áll arra, hogy segítsen szomszédjának, és ez fordítva is így van.

Mint mondta, Magyarország hét évvel ezelőtt még csak a hetedik helyen állt a kereskedelmi árucsere mértékét tekintve, mára azonban Szerbia második legfontosabb partnerévé vált, ami a kapcsolatok jelentős javulását mutatja. Ez azt bizonyítja, hogy megvan a kölcsönös bizalom és tisztelet, valamint a kölcsönös érdek is - húzta alá.

Aleksandar Vucic rámutatott, hogy nagyon nehéz tél vár az egész világra. Kiemelte, hogy a Szerbiában élők ezt még nem tapasztalják, nem látják, mert Szerbiában minden van, de fel kell készülni minden eshetőségre. Hozzátette, hogy Orbán Viktorral arról tárgyalt a vásár megnyitója előtt, hogyan lehetne túlélni ezt a válságot, és hogyan lehetne egymás segítségére a két ország.

Mivel Szerbia és Magyarország is jelentős mezőgazdasággal rendelkezik, ezen a területen valószínűleg nem lesz szükség egymás megsegítésére, de ha bármiben is hiányt szenvedne egyik vagy másik ország, a szomszédja kész segíteni rajta - húzta alá a szerb elnök.

Közölte, ha nem ér véget az ukrajnai háború, a világ egynegyede komoly élelmezési gondokkal fog küzdeni. "Ezért fontos, hogy az energiahordozókat és az élelmiszereket is bebiztosítsuk saját magunk számára" - szögezte le, majd úgy folytatta: "ha együttműködünk, akkor mindannyiunk számára könnyebb lesz".

Hozzátette, hogy Szerbia jelentős mennyiségű energiahordozót is be kíván szerezni, ám az országnak nincsenek tárolókapacitásai, a magyar miniszterelnök pedig ígéretet tett arra, hogy Szerbia használhatja a magyar tározókat is.

Aleksandar Vucic arra is rámutatott, hogy olyan jó kapcsolatot, mint Magyarországgal, csak kevés állammal ápol Szerbia, talán csak azokkal, akik a Nyitott Balkán kezdeményezésben részt vesznek, vagyis néhány szomszédos országgal. Kiemelte, néhány nappal ezelőtt Brüsszelben is Szerbia érdekeit képviselte a magyar külgazdasági és külügyminiszter, ami arról tanúskodik, hogy Magyarország mindig és mindenhol Szerbia mellett áll.

Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő az általuk közösen megnyitott 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron 2022. május 21-én. Balra Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az újvidéki Mezőgazdasági Vásár partnere ezúttal Magyarország, amire a legutóbb 12 évvel ezelőtt volt példa.

A vásáron az idén 21 ország 1100 kiállítója vesz részt, ami 80 százaléka a koronavírus-járvány előtti, 2019-es vásáron résztvevők számának - közölték a szervezők. Magyarországról 53 érkezett az egy hétig tartó agrárszemlére. A magyar vendégek több mint 1200 négyzetméteres területen tudnak bemutatkozni május 21. és 27. között.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a magyar megjelenés három helyszínen valósul meg. Az érdeklődők a fő nemzeti standon megismerhetik "Magyarország páratlan gazdasági, szellemi, kulturális, valamint turisztikai és gasztronómiai értékeit", további másik két helyszínen pedig 35 exportképes magyar vállalat mutatkozik be.

Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő megbeszélést folytat Újvidéken 2022. május 21-én, a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitója előtt. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Novák Katalin Bagdadban
    Novák Katalin személyében első alkalommal látogatott magyar köztársasági elnök Irakba - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
  • Vakond a titkosszolgálatok világában
    Nem fogadhatjuk el, hogy az amerikai titkosszolgálati közösség egyik nyíltan deklarált fedőszervezete, a Natio­nal Endowment for Democracy (NED) továbbra is aktívan dolgozzon a magyar belpolitika számukra kívánatos irányba befolyásolásán, megváltoztatásán. Mert miként lehet értelmezni azt, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester a mai napig ennek a szervezetnek az ösztöndíjasa? – veti fel Horváth József.
  • Wolfgang Schüssel kapta idén a Petőfi-díjat
    Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Petőfi-díját csütörtökön, a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett ünnepségen.
MTI Hírfelhasználó