Több oltási akcióhét is várható
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.
2021. november 29. 14:38

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve „névre szóló” kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken - figyelmeztetett. A kormány a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítja, a témában jövőre tartandó népszavazás előtt „erős kampányt” folytat majd - mondta Rogán Antal már az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn. Rogán Antal úgy fogalmazott, a kormány álláspontja ebben a kérdésben ismert: el kell menni a gyermekvédelmi népszavazásra, és ott mind a négy kérdésre nemmel kell válaszolni.

„A kormány teljes erővel kampányolni fog amellett, hogy minél többen menjenek el és minél többen mondjanak nemet ezekre a kérdésekre” - mondta. Ezt azért is tartja fontosnak a kabinet - folytatta -, mert „a gyerekeinket meg kell védeni”, és látható, hogy Nyugat-Európa jelentős részén egyre jobban terjed az az „LMBTQ-lobbi”, ami „a gyerekeket célozza”.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kiemelte: a kormány nem kíván beleszólni senki életébe, mindenki maga dönt szexuális identitásáról 18 éves kora felett, de a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítja. A politikus előrevetítette, ha a népszavazást egy időben tartják az országgyűlési választásokkal, akkor előbbi költsége nagyjából 5 milliárd, ha egy másik időpontban tartják, akkor pedig 12 milliárd forint. „Minden racionális érv amellett szólna, hogy e két szavazás egy időben legyen”, azonban a kormány mindkét verzióra készen áll, biztosítva a Nemzeti Választási Iroda számára a költségeket - szögezte le Rogán Antal. A végső döntést Áder János köztársasági elnök hozza majd meg - tette hozzá a miniszter, aki bízik abban, hogy az államfő is figyelembe veszi ezeket a racionális szempontokat. Ezért is lenne fontos, hogy az Országgyűlés minél előbb meghozza döntését, amire remélhetőleg az elkövetkező napokban sor kerül.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt arról is, hogy a népszavazás mellett a koronavírus-járvány elleni oltások fontosságára, azok felvételére fog buzdítani a kormány az elkövetkező időszakban. Azt mondta: minden eszközt be fognak vetni ahhoz, hogy január végéig a már beoltottak 70 százaléka a harmadik oltást is megkapja. Rogán Antal szerint a kormány fontosnak tartotta az emberek bevonását a járványkezelésbe, ezért is indítottak nemzeti konzultációt a kérdésben. Úgy vélte, Magyarországon többek között azért volt konfliktusmentes a járványkezelés - szemben a nyugat-európaival -, mert itthon az embereket bevonták a járványkezelésbe, figyelembe vették a véleményüket.

A politikus szerint a járványkezelés két szakaszra volt eddig osztható; az oltás előtti és az az utáni szakaszra. Véleménye szerint a korlátozások fenntartásának, az oltóanyagbeszerzés sikerének és az intenzív lakossági tájékoztatásnak volt köszönhető, hogy Magyarország érte el elsőként az ötven százalék feletti átoltottságot. A harmadik oltást tekintve pedig Magyarország kiemelkedő helyen szerepel a többi uniós országhoz képest - tette hozzá. Rogán Antal azt mondta, a negyedik járványhullám a beoltatlanok miatt van, ugyanakkor jelezte: az oltás kötelezővé tételét nem tartja célravezetőnek, szerinte a minél több emberhez eljuttatott tájékoztató kampányoknak, a személyre szóló üzeneteknek van hatásuk.

Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ elsődleges vizsgálatai szerint a használatban lévő vakcinák a legújabb, dél-afrikai vírusvariáns (omikron) ellen is védenek, de csak akkor, ha a szervezet védekező képességét a harmadik oltással megerősítjük. A miniszterelnök kabinetfőnöke hangsúlyozta, a következő két hónapban az egyik legfontosabb feladata lesz a kormánynak, hogy meggyőzze a már oltottakat a harmadik vakcina felvételére. Mint mondta, az első két dózis beadása utáni 4-6 hónapban a szervezet védettsége csökken, ezért van jelentősége a harmadik oltásnak.

Jelezte azt is, hogy december 20-án érkezik Magyarországra az 5-11 éveseknek szánt Pfizer-szállítmány, és közölte, a szülőket is meg fogják keresni annak érdekében, hogy minél többen oltassák be gyerekeiket.

Gyüre Csaba (Jobbik) alelnök azon kérdésére, hogy nem tervezik-e a népszavazást lehetővé tevő jogszabályi környezet megváltoztatását a „nagyobb népszuverenitás” érdekében, Rogán Antal azt válaszolta: nem a szabályokban kell keresni a problémát, a különböző politikai erőknek kell buzdítaniuk az embereket, hogy vegyenek részt a népszavazáson.

Czunyiné Bertalan Judit, a bizottság fideszes alelnöke hozzászólásában azt mondta, az eltelt időszakban széles körű lakossági kampányt folytatott a kormány, és a baloldal hibájának róható fel, hogy sok az oltásellenes és a bizonytalan. Mint mondta, az ellenzéki oldalon sokat tettek azért, hogy az embereket elbizonytalanítsák, ami - szerinte - már felveti a komoly károkozás és felelősség kérdését is. Rogán Antal hozzátette: el lehet gondolkodni az oltási akcióhét további meghosszabbításáról, hiszen oltóanyag van bőven. Ezzel kapsolatban megjegyzte: véleménye szerint érdemes lenne a háziorvosokat is bevonni ebbe a munkába.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó