Karikó Katalin továbbra is hős marad mindenki számára
A baloldalon sem talált osztatlan támogatásra a Karikó Katalin ellen intézett, aljas karaktergyilkossági kísérlet.
2021. május 24. 15:25

A múlt héten került a nagy nyilvánosság elé, hogy Karikó Katalinról, a világhírű magyar biokémikusról, a BioNTech alelnökéről 43 évvel ezelőtt beszervezési kartont állított ki a magyar állambiztonság, ami a hazai politikai és közéleti szereplőket sem hagyta hidegen.

– Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak. Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg – ismerte el Karikó Katalin.

A hír, amely valójában egy aljas karaktergyilkossági kísérlet, a múlt héten robbant, a történések hátterét a Magyar Nemzet minden fontos részletében feltárta. Írásunkból kiderült például, hogyKarikó Katalint az a Salgó László szervezte be, aki a történtek idején állambiztonsági értékelőtisztként dolgozott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, később pedig – 2002 és 2004 – között ő volt az országos rendőrfőkapitány.

Az üggyel kapcsolatban elmondta a véleményét Vásárhelyi Mária is, aki egykoron az SZDSZ színeiben politizált. Hangsúlyozta, hogy a szabad demokraták már 1991-ben az ügynökakták feloldását kérték. Vásárhelyi szerint, ami most Karikó Katalin kapcsán történik, az a„rendszerváltás óta eltelt harminc év és az ország szégyene”.

– 31 év nem volt elegendő idő arra, hogy végre pontot tegyünk a diktatúra titkosszolgálatának ügyeire, hogy nyilvánossá és szabadon kutathatóvá váljanak az iratok arról, hogy ki, mikor, hogyan és miért működött együtt a titkosszolgálatokkal, és szigorúan titkos tisztként kik működtették a rendszert. Kik szervezték be és zsarolták a különböző ügyosztályok titkos ügynökeit.

Vásárhelyi Mária szavai kapcsán Rákay Philip is megszólalt, aki elmondta, hogy „kevés gyomorforgatóbb dolgot tudok elképzelni annál, amit most a ballib értelmiség hangadó jajongói, önjelölt igazságosztói művelnek Karikó Katalin 1978-as, a pártállam titkosszolgálata által történt beszervezése kapcsán”.

Rákay azt írja továbbá: „Milyen szép is az, amikor Vásárhelyi Mária példálózik azzal, hogy a roppant felvilágosult Szabad Demokraták Szövetsége már a rendszerváltoztatás pillanatában követelte az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, bezzeg a többi párt azóta is csak akadályozza az igazság fényre kerülését.” A műsorvezető felelevenített egy régi pesti legendát, miszerint „ismert SZDSZ-közeli értelmiségiek pincéjében is nagyüzemben ment a szelekció, a legkínosabb akták ledarálása…”

Trombitás Kristóf újságíró, a Hír Tv műsorvezetője az ügy kapcsán kiemelte, hogy a diskurzus nem a megfélemlítettekről kell, hogy szóljon, hozzátéve: „pálcát törünk a legalacsonyabb módon megtörtek felett, miközben a fő bűnösök, a bolsevik, hazaáruló, kollaboráns réteget a mai napig vályúhoz engedjük.”

– Kádár, a komcsik, a progresszívek egy velejéig romlott rendszert építettek fel, aminek a fő mozgatórugója az volt, hogy az embert sikerült megvenni. Nem az áldozatokat, hanem az elkövetőket kéne üldözni. A Kádár-rendszer valódi haszonélvezőit, akik a mai napig oktatni akarnak bennünket: ezeket az ócska Dobreveket meg Gyurcsányokat – tette hozzá.

Egy másik közéleti személy, Puzsér Róbert az üggyel kapcsolatban Karikó védelmére kelt, amikor elmondta, hogy a biokémikus, ha tett is jelentést, az azóta végzett munkájával mindent jóvátett az emberiségnek.

„Karikó Katalin attól még hős marad, ha esetleg kiderül, hogy ő is ember, akinek vannak gyengeségei.”

Ungár Péter, az LMP politikusa szerint „semmilyen olyan bizonyítékot nem láttunk, hogy bárkiről jelentett volna, vagy bármi olyat tett volna, amely másoknak kárt okozott. Annyit tudunk, hogy aláírt egy beszervezési okmányt.”

A baloldali politikus hozzátette: „Voltak elkövetők, akik anyagi hasznot szereztek és karriert csináltak ebből, és voltak, akik csak megpróbáltak túlélni. Akik az utóbbi kategóriába tartoztak, nem bűnösök, inkább áldozatok. Itt az ideje legalább a saját történelmünkkel és a saját nemzetünk emberi drámaival együttérzőnek lenni.”

Állambiztonsági 6-os kartonja szerint Karikó Katalint 1978-ban szervezték be. A szolnoki születésű biológus ekkor frissen végzett egyetemista volt, ebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A beszervezésről szóló kartonján szereplő információk alapján ezután a kémelhárítással foglalkozó III/II-es osztály beosztottja lett titkos megbízott minősítéssel. A fedőneve is ismert: Karikó Katalin Lengyel Zsolt néven szerepelt az állambiztonság nyilvántartásában.

A magyar biokémikus bevallotta, hogy az édesapját 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, négy évig munkát nem kapott.

– A beszervezést követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem. Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani. Ezzel a nyilatkozattal lezártnak tekintem ezt az ügyet – fogalmazott Karikó Katalin.

magyarnemzet.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Vakond a titkosszolgálatok világában
    Nem fogadhatjuk el, hogy az amerikai titkosszolgálati közösség egyik nyíltan deklarált fedőszervezete, a Natio­nal Endowment for Democracy (NED) továbbra is aktívan dolgozzon a magyar belpolitika számukra kívánatos irányba befolyásolásán, megváltoztatásán. Mert miként lehet értelmezni azt, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester a mai napig ennek a szervezetnek az ösztöndíjasa? – veti fel Horváth József.
  • Wolfgang Schüssel kapta idén a Petőfi-díjat
    Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Petőfi-díját csütörtökön, a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett ünnepségen.
  • A baloldal irányítja a tüntető álcivileket
    Baloldali pártok állnak a pedagógustüntetéseket szervező Tanítanék Mozgalom mögött. A hangfelvétel azt bizonyítja, hogy Tordai Bence adott tanácsokat az álcivil mozgalomnak arra, hogyan kezeljék a hétfői parlamenti botrányukat, mit mondjanak az újságíróknak.
MTI Hírfelhasználó