Visszautasítják az ÁSZ-elnök kijelentéseit
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit - olvasható a két szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatából.
2018. augusztus 8. 17:16

Azt írták, hogy "visszautasítjuk azt a megállapítást, amely szerint az egészségügyünket az +anarchia, botrány+ summázattal lehet jellemezni, miközben a szakmai alapossággal végzett elemzések egyértelműsítik: ilyen kevés pénzből, ennyire hozzáférhető, ilyen magas szintű ellátás a fejlett országokban sem általános".

Domokos László, az ÁSZ elnöke a Magyar Időknek adott interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte "rendszerszintű", hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

A két szakmai szervezet vezetőit megdöbbentették a cikkben megfogalmazott, "általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások", és visszautasítják az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat.

Hangsúlyozták, hogy a teljes egészségügyi ellátórendszer a beteg oldalán áll. Az ágazatban dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően tudták fenntartani az ellátórendszer működését akkor is, amikor nemzetközi összehasonlításban az egészségügyre fordított közkiadásokban az utolsók között voltunk. Most már az ország teljesítménye lehetővé tette, hogy lényegesen több jusson a közpénzből az Európában egyik legbetegebb magyar lakosság gyógyítására. Ez azonban az uniós vagy az OECD-országok átlagához viszonyítva még mindig nem elég - állapították meg.

Példaként hozták, hogy Magyarországon 2017-ben a GDP 5,2 százalékát fordították egészségügyi közkiadásokra, miközben az uniós átlag 7,2 százalék. Jelentős az elmaradásunk, hiszen Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi közkiadás - a javuló finanszírozás ellenére - 600 euró, míg az uniós átlag 2000.
Úgy fogalmaztak: nehezen tudják értelmezni a cikkben felhozott méltatlan, szakmaiatlan, a kórházak lejáratására alkalmas példákat. A vécépapír-beszerzésnél feltételezésként leírt folyamat például már csak azért sem képzelhető el a kórházi gyakorlatban, mert ezt a terméket egy kormányrendelet, valamint egy BM-rendelet szerint csak a büntetés-végrehajtás intézményrendszerén keresztül szerezhetik be, azaz önálló beszerzést vagy közbeszerzést nem is folytathatnak le.

Az MKSZ és az EGVE közleménye szerint az Ász-elnöknek a sok nehézséggel küzdő sürgősségi ellátásra vonatkozó példája sem nem állja meg a helyét, hiszen a cikkben leírt 12 órás ellátási idő helyett szigorú, szakmailag pontosan szabályozott, a beteg állapotától függ az osztályozás és az ellátási rangsorolás. Így van olyan beteg, akinél az ellátást azonnal el kell kezdeni, míg másnál akár több órát is halasztható - írták. Megjegyezték, ezek az osztályozási és ellátási rendek nemzetközi és hazai szakmai szabályozásokon alapulnak, amelyek véleményezésére az arra kijelölt szakmai grémiumok alkalmasak. Nem véletlen, hogy az egészségügyi tárca kiemelt szerepet szán ezek megerősítésére és ezen belül a sürgősségi ellátás ilyen jellegű folyamatos ellenőrzésére is. Ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a sürgősségi ellátásnak az ország minden területén folyamatosan és elérhetően kell működnie - tették hozzá.

Állásfoglalásukban leszögezték: valóban közös érdek, hogy a magyar egészségügy hatékonyan működjön, és még fontosabb, hogy a betegek megkapják a szakmailag szükséges és lehetséges ellátásokat. Egyetértenek abban, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, de felhívják a figyelmet arra is, hogy az "élet törvényét" és "a beteg üdve a legfőbb törvény" elvét nemcsak az ellátórendszeren, az egészségügyben dolgozókon kell számon kérni, hanem a jogalkotón, az irányító és ellenőrző hatóságokon is - írták.

Megjegyezték: ezután is konstruktívan együtt kívánnak működni Magyarország jobb egészségügyi ellátásáért, és csak remélni tudják, hogy az interjú szerzőjét és szereplőjét is hasonló célok vezérlik. Ezért meghívták az Állami Számvevőszék elnökét a Magyar Kórházszövetség következő elnökségi ülésére, hogy "felesleges, sőt káros" sajtóüzengetések helyett közös gondolkodással a valódi problémák feltárásán és megoldásán fáradozhassanak.

"Az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat visszautasítjuk, és azt javasoljuk: ha ilyenről bárkinek tudomása van, tegye meg a szükséges lépéseket" - olvasható a két szakmai szervezet állásfoglalásában.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó