Brüsszelben ma örülnének egy ilyen koalíciónak
Abszurd és vicces gondolatnak hangzik a Jobbik és a baloldal összefogása, de ha abból politikai cselekvés válik, akkor az Magyarországot veszélyezteti, mert az ellenzék lebontaná a határkerítést, vagyis elhárulna az akadály a Soros-terv végrehajtása elől – hívta fel rá a figyelmet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ECHO TV Bayer show című műsorában. A miniszterelnök kabinetfőnöke arról is beszélt, szerinte mindenképpen mérlegelni kellene a törvényi következményeit annak, hogy napvilágra került Gyurcsány Ferenc DK-elnök 150 milliós ausztriai bankszámlája.
2018. február 5. 11:42

Orbán Viktor miniszterelnöknek titkos svájci bankszámlája lehet – ezzel a kijelentéssel állt elő tavaly Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, ugyanakkor az ellenzéki politikusról éppen most derült ki, hogy éppen neki van számlája egy osztrák elit bankban.

Erre reagálva Rogán Antal kijelentette: azt mindig is tudni lehetett, hogy Gyurcsány Ferenc gazdag ember, de eleve furcsaság, hogy Magyarországon a baloldal egyik vezére egy milliárdos. A kabinetfőnök szerint a DK vezetője tarthatná itthon is a pénzét, de politikustársaihoz híven vagyona egy részét Ausztriában tartja, ahogy tette ezt Simon Gábor is, vagy éppen Czeglédy Csaba, akiről a nyáron derült ki, hogy egy kilogramm befektetési aranyat őriztet egy osztrák pénzintézet széfjében.

Rogán Antal felhívta rá a figyelmet, egy a közéleti szereplőnek az a minimum, hogy tájékoztatja a választókat arról, ha a pénzét külföldre viszi. Gyurcsány Ferenc ezt eltitkolta a vagyonnyilatkozatában, erről egy árva szót sem szólt soha, semmilyen formában – tette hozzá.

Rámutatott: az eltitkolt ausztriai bankszámla valószínűleg nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezen kívül felvet olyan kérdéseket, hogy Gyurcsány a kivitt pénzről miért nem tájékoztatta a közvéleményt, s egy volt miniszterelnök, aki országgyűlési képviselő, miért gondolja úgy, hogy a pénzét egyébként külföldre kell vinnie, miért nem felel meg neki bármelyik magyar bank?

A miniszter a baloldali ellenzék politikusait ugyanolyan kiábrándítónak nevezte, mint amilyenek 2010 előtt a szocialisták és az SZDSZ-esek voltak. A baloldal hatalmon megszüntetné a családi adókedvezményeket, sőt emelné az adókat – utalt arra Rogán Antal, hogy az LMP egyenesen kimondta: eltörölné az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt.

A kabinetfőnök szerint a mai magyarországi ellenzékre az a jellemző, hogy letagadják a valóságot a gazdasági növekedésről, a szegénység csökkenéséről, az arra rászoruló gyermekek ingyenes étkezéséről és az oktatásról is.

Közülük jónéhányan tipikus köpönyegforgatók, például Karácsony Gergely is az, aki egyik oldalról megjárt már több pártot is, a másik oldalról pedig, ha megnézzük, miről beszélt és mi az, amit csinált, akkor azok között is óriási különbség van – jelentette ki Rogán Antal, aki szerint a kiábrándító és köpönyegforgató tulajdonság végigkíséri magyarországi baloldalt és az ellenzéki pártokat.

A politikus felhívta rá a figyelmet, ha a mostani ellenzék kerülne hatalomra és létrejönne egy vegyes koalíció, akkor az ország pillanatok alatt olyan állapotba kerülne, mint amilyenben 2010 előtt volt, de ezt nem szabad megkockáztatni. Brüsszeltől kezdve jónéhány nagy nemzetközi központig mindenki abban érdekelt, hogy Magyarországnak gyengébb kormánya legyen, de az embereknek pontosan az ellenkezőjét akarják – szögezte le.

Az ellenzék „másik feléről” is szólva Rogán Antal elmondta a Jobbik és a baloldal is egyetért abban, hogy a határon le kell bontani a kerítést, az illegális migráció pedig komoly kockázatot jelentene a magyar emberekre.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint az iszlám egy komoly, tiszteletet érdemlő kultúra, de „mindenki maradjon a saját fügefája alatt”, megvan annak a kultúrkörnek a helye, ugyanakkor jelenleg iszlám népvándorlás fenyegeti Európát, és ilyenkor mindenféle szélsőséges helyzetek is elképzelhetők.

A kormánypárti politikus egyértelműen kockázatnak nevezte azt, ha a szélsőséges iszlámbarát kapcsolatokkal rendelkező Jobbiknak döntési joga lenne a magyar határvédelemről. Rogán Antal szerint nem véletlen, hogy Vona Gábor pártja együtt tud működni a baloldali pártokkal. Hozzátette: ha látszólag nem értenek egyet semmiben, akkor valamilyen alapvető kérdésben mégis egyetértenek, s úgy tűnik, hogy ezt pont a bevándorlásban kell keresni, ez az óriási veszély.

A miniszter úgy véli, abszurditása ellenére létrejöhet a politikai összeállás a Jobbik és a baloldali pártok között, aminek az lenne a vége, hogy lebontanák a déli határt védő kerítést, vagyis elhárulna az akadály a Soros-terv végrehajtása elől. Brüsszelben ma örülnének egy ilyen koalíciónak, nem véletlen, hogy Vona mostanában még Brüsszelt is dicséri, pedig nemrég még EU-s zászlót égetett – emlékeztetett Rogán Antal.

A teljes tartalom IDE KATTINTVA érhető el.

magyaridok.hu - echotv.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó